2012. augusztus 13., hétfő

8. nap - Szombat - Távozás

Véget ért a Magyar Hemofília Egyesület zánkai rehabilitációs tábora.

Egy táborlakó, Major Dani véleménye első hemofíliás táboráról:
„Amikor megérkeztem szkeptikusan álltam a dolgok elé. Voltam már táborban, de nem tudtam, hogy milyen egy rehabilitációs tábor. Először vettem részt az MHE nyári táborában.  Jól sikerült a beilleszkedésem, de ehhez a többiek is kellettek, és persze én is törekedtem rá. Legnagyobb élményem a Discohajó volt. Az új barátaimmal sok közös élményem és emlékem van. Jó, hogy megtanultam saját magamnak beadni a faktort.”

A búcsúzás képei:






2012. augusztus 11., szombat

7. nap - Péntek


Hét lelkes, az égbolt iránt érdeklődő táborlakó már hajnali 03 órakor felkelt, hogy Czuczor Gergő távcsövén megcsodálja a Vénusz és a Jupiter fényét. A Holdra tekintve jól kivehetők voltak a felszíni barázdák és a meteor becsapódási kráterek.

Sor került az utolsó tábori gyógytorna megtartására. Az egyénileg elkészített „napi mozgástervem” legjobb összeállítói bemutathatták gyakorlataikat, melyet a többiek megismételtek. A legjobb mozgástervet  Diósi Karola, Takács Máté és Major Dániel készítette el.

Reggeli után Diósi László táborvezető színkártya véletlenszerű húzásával kiscsoportba szervezte a táborlakókat. Egy csoportba 5 táborlakó került. Magyar, német, román fiatalok ültek egy asztalnál. A feladat az volt, hogy egymással megosszák a témában felmerült gondolatokat és a csoportból egy szóvivő ismertette  az asztalnál elhangzottakat. Feldolgozott témák:
1.Gondold át , hogy hemofíliásként hogyan vigyázol magadra! Milyen egészségmegtartó szempontjaid vannak ?
2. Faktorozási gyakorlatom, amit másnak is ajánlok.
A harmadik kérdéskör arról szólt, hogy „Amit másképpen szeretnék a táborban.” Az összeírt javaslatokat, ötleteket a következő évben szeretnénk hasznosítani.




Közismereti Teszt megírására is most került sor. A kérdések a Magyar Hemofília Egyesület működésével, tevékenységével voltak kapcsolatban. A táborlakók többsége 80 % feletti helyes választ adott.
A tábor záró napját tartjuk. Mindannyian körberajzoltuk a kezünket, mint egyéni lenyomatot. Kitettük a közösségi helyiségbe, hogy bárkinek ezen legyen lehetősége egy jó gondolatot, kedves üzenetet feljegyezni emlékként a társ/barát számára.



A német táborlakó fiatalok véleménye a táborról:

"Wir wurden dieses Jahr von der ungarischen Hämophiliegesellschaft in ihr Jugendcamp eingeladen. Dieser Einladung folgten neben uns auch die Rumänen.
Wir wurden mit offenen Armen empfangen und vollständig in die Gruppe integriert. Die sprachliche Hürde konnte durch deutsche und englische Sprachkenntnisse fast gänzlich genommen werden.
Das Programm der Woche umfasste ein reichhaltiges Angebot unterschiedlicher Aktivitäten, welche sich von einem kulturellen über einen medizinischen bis zu einem sportlichen Bereich erstreckten.
Dazu gehörten beispielsweise der Ausflug in einen Kletterpark und auf ein Disko-Schiff, diverse Museumsbesuche, meist hämophilieorientierte Vorträge, das gemeinsame Fussball-, Basketball-, Volleyball- und Tischtennisspielen und natürlich das Schwimmen im Plattensee.
Die Aktivitäten waren besonders auf die Gemeinschaft ausgelegt, wodurch der Zusammenhalt zwischen den Teilnehmern gestärkt wurde.
Des Weiteren war das allgemeine Klima durch die Gastfreundschaft sehr gut.
Das Camp war für uns eine schöne und bereichernde Erfahrung, da wir an den verschiedenen Aktivitäten viel Spass hatten und außerdem einige neue Kontakte knüpfen konnten."

Martin Heuer, Jan Lohse, Joschka Pariente   August 2012

Délután lezajlott a ping-pong verseny. Ezt a sportot minden nap élvezték a táborlakók.
A döntőbe Diósi Karola, Győri Tomi, Joschka Pariente, Martin Heuer jutott be. Végül Joschka nyerte a bajnokságot.

A táborzárás fontos epizódja az értékelés. A Diósi László táborvezető összefoglalta a tábor céljait, a hozzá kapcsolódó programokat. Dr Árokszállási Anita és Somlai Ani a szakmai tevékenységet és a faktorozási gyakorlatot értékelte. Cziczer Adrienn gyógytornász a torna és mozgásgyakorlatok tapasztalatait osztotta meg.




Minden meghirdetett verseny teljesítményét és dobogós  helyezettjeit elismertük, csokoládé jutalomban részesültek a kiváló teljesítményt nyújtó táborlakók.
Díjazott teljesítmény a következő területeken:
·         Szakmai teszt : Hemofília ismeretek
·         Egyéni gyógytorna mozgástervem
·         Kötélhúzás/focibajnokság
·         Ping-pong
·         Körletrend

Minden táborlakó Emléklapot kapott az együtt töltött időről.

A napot közös esti nyársalással, beszélgetéssel zártuk.


2012. augusztus 10., péntek

6. nap - Csütörtök


Kirándulós hangulatú napra ébredtünk.

A reggeli állandó programjaink között említésre méltó, hogy Major Dani, aki először van velünk a táborban megtanulta magát szúrni, és elsajátította a hozzá kapcsolódó ismereteket.


A kötélhúzásban nem sikerült újra hajráznia Győri Tomiéknak, így harmadszorra nyerte meg az erőnléti összecsapást Plankó Dani a társaival.



A mai kirándulásunk első uticélja  Balatonfűzfő, a bob-pálya. Minden évben visszatérő tábori program. Szinte elhagyhatatlan szórakozás. Az élmények különlegességét rögzítik a képek.











„A hajamba fújt szél, éreztem a sebességet, - ez nagyon jó volt. Hintókáztam is. Először nagyon féltem, hogy milyen lesz. Forgott a világ..nagy adrenalin löket volt. Jó, hogy „czuczi” mellettem volt!” (Takács Máté)

Az ebédet a NIKE étteremben fogyasztottuk el. Többen nosztalgiával gondoltak vissza a fűzfői MHE nyári táborokra. Ebéd előtt kihasználtuk a várakozás lehetőségét egy teszt megírására. A kérdések a szakmai előadásokon elhangzott  ismeretekből voltak összeállítva.






Hazafelé megálltunk Tihanyban. Közös csoportkép, panoráma-látvány, szabadprogram.
„Jó volt, hogy a bobnál nem kellett sokat várakozni. A buszon jó volt a hangulat. Viccelődtünk a barátaimmal. Klassz volt kihasználni a tihanyi szabadidőt! Vettem két szép karkötőt a barátnőmnek.”
(Varga Dávid)

„Tetszett a bobozás, hogy gyorsan jöttünk le. Finom volt az ebéd. Tetszett Tihany. A többiekkel sétáltam a templom körül. A tesómnak vettem egy „Balaton” kulcstartót emlékbe.”
(Holló Dominik)

Vacsora előtt minden táborlakó átgondolta a gyógytornász előadásán hallott mozgások indokoltságát, és a reggeli gyógytorna tapasztalatait is felhasználva papírra vetette a „napi egyéni mozgástervét” , amit majd (vélhetően) megpróbál otthon megvalósítani.





Este sport és szabadprogram.


2012. augusztus 9., csütörtök

5. nap - Szerda

A reggeli faktorozás után izgalommal állt föl mindkét csapat a kötélhúzáshoz. Már az első nekirugaszkodást olyan sikeresen indította Győri Tomi csapata, hogy sem erőben, sem technikai kivitelezésben nem lehetett megakadályozni a győzelmüket. A győztes csapat:

Szerencsére a mai reggel és délelőtt nyugodt volt a Balaton víztükre. Ez alkalmassá tette a vizet a sárkányhajózásra. Kétszer fél órát eveztünk felváltva, mindenki kipróbálhatta a hajózás ezen formáját, és saját állóképességét is.


A nap szakmai előadásokkal folytatódott, 4 táborlakó fiatal kapott felkérést kiselőadás megtartására.
A felkészülés igényes, jól átgondolt, szemléletes volt, melyet az alábbi képek is igazolnak. Feldolgozott témáik a következők voltak:
  • Az izületek és izmok felépítése - Plankó Dániel táborlakó
  • A kezelés mellékhatásai és a transzfúzióval átvihető fertőzések - Czuczor Gergő tábori segítő
  • Hemofília, a királyi betegség - Papp Bernát táborlakó
  • A Hemofília Világszövetség - Győri Tamás táborlakó

Délután ismét a fürdőzés és a vízibiciklizés töltötte ki a táborlakók szabadidejét. Volt, aki készült a ping-pong versenyre


Sor került a foci-bajnokság megrendezésére. Vélemények a táborlakók köréből:

Lencsés Dávid: "A meccs hihetetlen jó volt, mi nyertünk. Voltak nehéz pillanatok. Lehetett érezni a feszültséget a 2 csapat között. Én középpályán játszottam"
Sallai Sanyi: "Első félidőben hátvéd voltam, többször összezavartam az ellenfelet, így mellérúgták"
Diósi Karola: "Figyeltem a játékot, nagyon ügyesek voltak a játékosok. Baráti mérkőzés volt. Drukkoltam, hogy Győri Tomiék nyerjenek"

A meccs végeredménye: 5:3 Plankó Daniék javára

Az esti vacsorát mindenki a magáénak érezhette, ugyanis a legtöbbünk keze munkája benne volt.

Az est fénypontja a diszkóhajózás volt. Érdeklődve vártuk, hiszen még nem voltunk ilyen szórakozóhelyen. A hajót a MAHART Hajózási Rt. üzemelteti, mely mely menetrendszerűen közlekedik a hét 3 kijelölt napján Révfülöp és Balatonboglár között. Bogláron ellepték a hajót a fiatal lányok, így a táborlakó fiúknak felcsillant a szeme. A képek magukért beszélnek
"Jó csajozós diszkó volt, azaz szerencsém volt, mert jót táncoltam egy klassz lánnyal." - Puskás Ricsi
  "Életem legjobb bulija volt, sikert ilyen könnyen nem értem el, mind ezen a hajón. A 7 felkért lányból mind a 7 eljött velem táncolni." - Papp Gergő
 "Még csak iskolai diszkóban voltam, ezért különösen nagy élmény volt, hogy elmehettem a diszkóhajóra" - Sallai Sanyi


Kíváncsian várjuk a holnapot!