2013. július 30., kedd

07.30. Negyedik nap

Nagyon viharosan indult a reggel, erős szélre ébredtünk. Szerencsére már a délelőtt folyamán csillapodott és faktorozás után tudtunk kint tornázni, játszani a szabadban. Sokat beszélgettünk az Egyesületről is és megnéztük a hemofília füzeteket is. Ebéd után tábortáncot tanultunk, amelyet szívesen bemutatunk majd a családi napon :) Utána fürödtünk egy kicsit, majd többkörös vetélkedőt tartottunk, amit mindenki nagyon élvezett. Este pedig megnéztük a Madagaszkár 3 című rajzfilmet.





























2013. július 29., hétfő

07.29. Harmadik nap
Reggeli után megnéztük a faktorozás menetét képekkel illusztrálva, amelyeket Nagy Peti segítőnk készített. Ezeket a képeket nyomtatva is használjuk kirakósként. Minden gyerek lelkesen próbálkozik sorrendbe állítani a faktorozás lépéseit, több kevesebb sikerrel :)
Gyógytorna után vízi aerobicra mentünk, ami ugyan nem aratott osztatlan sikert a gyerekek között, de  legalább jót fürödtünk! Délután a veszprémi állatkertbe kirándultunk, ahol megismerkedtünk a barátságos makikkal, hangos majmokkal és az aranyos kispandákkal. Kirándulás után még tudtunk fürödni a Balatonban és még focira, kosárra is jutott idő.





























2013. július 28., vasárnap

07.28. Második nap
Ma is remek időre ébredtünk, nagyon meleg volt egész nap! Reggeli után faktoroztunk Dr. Szélessy Zsuzsa és Rigó Margó segítségével. Nagyon ügyesen szúrták magukat a gyerekek! Utána szárazföldi és vízi gyógytorna következett rendíthetetlen gyógytornászunk, Nagy Andi és gyógytestnevelőnk, Untener Ádám vezényletével. Ebéd után tábori pólót festettünk és készítettünk egy lepedőt az összes táborozó kéznyomával, amelyet a családi napon kiállítunk majd. Később, amikor már nem égetett annyira a nap csobbantunk egy nagyot a Balatonban. Két fürdés között fagyiztunk is :) Vacsora előtt még fociztunk, kosaraztunk.
Az alábbi videón 4 táborlakó mesél a mai nap élményeiről. (Minden táborlakó sorra fog kerülni és mesél majd az adott napról).