2014. július 31., csütörtök

A tábori élet folytatódik

Szerencsére tegnap és az éjszaka alig ért minket a vihar szele. Esőt is csak mérsékelten kaptunk. A fű még délelőtt is nedves volt, így a gyógytornát a sportpályán tartottuk meg.A faktorozás rendben zajlott.Délelőtt véletlenszerű csoportalakítás módszerét alkalmazva Diósi László táborvezető kiscsoportokba rendezett minket.
Az első feladat az volt, hogy befejezzük a megkezdett mondatot: ,, Azért jó az MHE tábor mert,….” .
Több megfogalmazást is tettünk.

   Pl.:
  • változatos programok vannak
  • megtanuljuk szúrni magunkat
  • új barátokat találhatunk
  • jó fejek a segítők

A következő feladatban az 5 fős kiscsoportoknak azt kellett egymás között megbeszélni, hogy ki hogyan vigyáz az egészségére, milyen jó gyakorlatokat folytat a hétköznapokban.Szószólóinkon keresztül megosztottuk tapasztalatainkat a többiekkel.

   Pl.: 
  •  naponta fél órát sportolok
  • igyekszek egészségesen táplálkozni
  • faktorozásnál mindig van mellettem valaki
  • minden helyzetben próbálok vigyázni magamra
A kötélhúzás bajnokságban Máté csapatai is megmutatta, hogy át tudja húzni az ellenfelet a felező vonalon. A focizásban is nekik kedvezett a szerencse, 4:2-re győzték le Daniékat.
Megkezdődött a ping-pong bajnokság is, az elődöntők befejeződtek.
Ebéd után indult a sárkányhajó 18 táborlakóval. A második útjánál kiszálltak a kisebbek, helyüket a lánycsapat vette át. Az együttevezés nem mindig sikerült, néha az evezővel le is fröcsköltük egymást.
Árokszállási doktornő érdekes ás tanulságos előadást tartott a drogfogyasztás veszélyeiről. Színes képi mellékletek tették érthetőbbé a mondanivalót.
A szlovák hemofíliás társszervezet 5 fővel képviselteti magát táborunkban. Marek és kis csapata népi ételekkel kedveskedtek nekünk a mai estén (pirohi).
A mi táborvezetőségünk paprikás krumplit főzött, melynek előkészítésénél többen jelen voltunk, segédkeztünk.







 

 




 


 





Állatkerti sétanap

Ébresztő, reggeli készítés, faktorozás, szobaszemle, gyógytorna. A tábor megszokott induló napirendje.
Kötélhúzás. Takács Máté és Major Dani csapatkapitányok hadrendbe állították katonáikat.15-15 táborlakó feszült neki a kötél mindkét végének. Már-már úgy tűnt egy pillanatra, hogy sikerül megfordítani az események tendenciáját, ám ismételten Dani csapata győzött az erőpárbajban.
Kapolcs vagy Veszprém?
Hosszasan mérlegelte a tábor vezetősége a lehetséges helyszínek hátrányait és előnyeit. Végül a táborlakók szavazata (kívánsága) teljesült.
Így a napi úticél  a veszprémi állatkert lett. Láttunk kicsi zsiráfot, fürdőző medvét, kíváncsi szurikátát, habzsoló vízidisznót. A gyűrűsfarkú makik közöttünk szaladgáltak. A láma-mérgében, amiért nem kapott tőlünk ennivalót- leköpte Csabikát. Egyszóval vidám és érdekes program volt az állatkerti séta.
Bejelentkeztünk ugyan Révfülöpre a diszkó hajóra, azonban az esti vihar keresztülhúzta a számításunkat, és át kellett ütemeznünk a programot péntek estére. Takarodóig filmvetítést szerveztünk a közösségi házban.