2011. július 31., vasárnap

Családi Nap - Szombat















A csládi napra érkeztek vendégek Romániából és Lengyelországból, a lengyelek itt is maradnak majd velünk. Körülbelül 150-en voltunk összesen! Délelőtt közösen gyógytornáztunk, játszottunk, az idő kegyes volt, nem esett egyáltalán. Ebéd előtt hajókáztunk, nagyon tetszett mindenkinek! Az ebéd nagyon finom volt, még rétest is ehettünk. A lányok gyöngyöt is fűztek. Délután kalandparkban voltunk, a kicsik is lelkesen másztak az akadályokon. Ezen a napon adtuk át Somlai Aninak és Dr. Marosi Anikónak egyesületünk István Lajos díját a vérzékeny betegekért végzett önfeláldoldozó munkájának elismeréseként. A doktornő sajnos nem tudott jelen lenni az átadáson, így neki majd később adjuk oda a díjat.

7. nap - Péntek

Az idő nem kegyelmezett, borús volt egész nap. Faktoroztunk, gyógytornáztunk, utána pedig lelkesen készültünk a Ki-mit-tud?-ra. Délután megérkeztek ír és szlovén vendégeink, az írek a következő héten színesítik táborunkat, szlovén barátaink csak hétvégére érkeztek látogatóba. A búcsúest fergetegesen sikerült, mindenki készült valamivel! Volt, aki kung-fu formákat mutatott be, volt, aki jojózott, mások szellemet idéztek, vicceket meséltek vagy éppen táncoltak. A tábori vezetés is készült egy kis produkcióval: árnyjátékot mutattunk be egy lepedő mögött, összegyűjtöttük a hét eseményeit mesés formában (bobozás, úszás, fürdés, állatkert). Az egyik szlovén barátunk elhozta a harmonikáját, csodás dalokat hallhattunk, még táncoltunk is rájuk! :) Támogatóinknak köszönhetően sok ajándékkal tudtuk jutalmazni a részvételt és a héten megrendezett versenyek nyerteseit.
Reméljük mindenki nagyon jól érezte magát!
Jövőre is várunk mindenkit szeretettel!
Keszthelyi Bori, Mohl Adrienn, Szélessy Zsuzsa, Rigó Margó, Pintér Zsuzsa, Untener Ádám, Diósi Karola, Sóti Réka, Nagy Peti, Czuczor Gergő, Bódi Miki, Ferenczy Lajka


















Köszönjük a szép hetet!

2011. július 29., péntek

6.nap - Csütörtök
















Az eső továbbra sem kegyelmez, egész nap esett, néha szakadt néha csak szemerkélt. Kezd medencévé változni a táborunk területe :) A faktorozás már teljesen rutin műveletnek számít minálunk, lelkesen szúrják magukat a gyerekek. Az eső miatt beszorultunk a házba, így délelőttre érdekes játékot eszeltünk ki: segítőinket beültettük asztalok mögé és az asztaloknál különböző feladatokat kellett megcsinálni a gyerekeknek. Volt, ahol énekelni kellett, volt, ahol mesét, verset mondani, grimaszolni, megnevettetni a szigorú segítőket, rajzolni, labdát dobálni. A teljesítésért egy névre szóló papírra csillag járt, amit a gyerekek nagyon lelkesen gyűjtögettek az asztaloknál. Ebéd után útra keltünk Balatonfűzfőre bobozni, reménykedve, hogy mire oda érünk eláll az eső. Szerencsénk volt, minden gyerek tudott menni kétszer eső nélkül, harmadszorra azonban kicsit eláztunk már. A bobpálya mellett található az uszoda, ahova az eső bekergetett bennünket, de cseppet sem bántuk meg. Mindenki úszott nagyokat, nagyon ügyesek voltak! A kismedencében gyógytornászunk és doktor nénink tanítgatta az úszni nem tudókat az úszás rejtelmeire. Természetesen esett mire haza értünk, így folytattuk a tegnap félbe hagyott pingpong bajnokságunkat.

2011. július 28., csütörtök

5. nap - Szerda
















Faktorozás alatt kiadós esőt kaptunk, így aztán sokan gyakorolták a szúrást az oltalmat adó házban. Mire végeztünk kisütött a várva várt nap, így a gyógytornára már a szabadban került sor. Ha így folytatjuk izmosabbnál izmosabb gyerekeket köszönthetnek a szülők szombaton :) Ebéd után felsétáltunk a víztoronyhoz, ahol már várt ránk két lovaskocsi, hogy elvigyen bennünket a lovardába lovagolni. A lóra való feljutás néha problémát okozott, de aztán élvezték a gyerekek a paci ringatását. Mire visszakocsikáztunk felmelegedett annyira az idő, hogy fürödni lehetett a Balatonban. A gyerekek nagy örömére hatalmasat pancsoltunk a vízben! Egy felfújható, nagyobb méretű úszógumival hajókáztak, homokvárat építettek, dagonyáztak az iszapban. Vacsora után elkezdtük a pingpong versenyt, egyenes kieséssel játszunk és az első kör le is zajlott takarodóig.