2013. augusztus 10., szombat



Egyszer minden véget ér…

Nagy várakozásokat követően állítottuk fel a tábort egy hete, és bontottuk el a mai nappal. Bizony gyorsabban suhant el ez a hét, mint azt bármelyikünk is gondolta volna. Kicsit bánatosan, de élményekkel gazdagodva, örömmel az arcokon vettünk búcsút egymástól és intettünk vissza az útról, már-már a következő évi tábort várva. Mert ugyan most véget ért valami, de jövőre ugyanitt ugyanígy leszünk, és folytatjuk onnan, ahol most abbahagytuk. Találkozni fogunk újra meg újra. Nem szabad bánkódnunk, csak boldognak lennünk, mivel nem az elmúlás a lényeg, hanem a megtörténtek. Annak örüljünk, amit átéltünk, és ne amiatt bánkódjunk, ami véget ért. Mindenki más módon, ki vonattal, ki busszal, vagy autóval, de visszatér lassan a normális hétköznapokba. A blogcsapatnak köszönhetően pedig a rengeteg kép segíti majd az emlékek felidézését. Köszönjük szépen az egyesületnek, hogy idén is megszervezték a tábort, a tábor támogatóinak, a táborvezetőnknek, Laci bácsinak, aki híres türelmével nagyszerűen vezette idén is a tábort. Köszönjük továbbá minden önkéntesnek, akik idejüket és energiájukat nem kímélve segítettek nekünk. Ők sem bánták meg, ebben biztosak vagyunk. Jövőre ugyanígy ugyanitt találkozunk!


Végezetül pedig legyen itt még egy interjú Laci bácsival, a tábor vezetőjével:

Hogy érezted magad a táborban? Miben volt más, mint tavaly?
Remekül éreztem magam, a melegtől szenvedtem egy kicsit, de a hangulat és közösségi aktivitás hamar átlendített a holtpontokon. Nagyon jó volt a z új segítői körrel, csapattal dolgozni.
Lényegesen fegyelmezettebb volt a táborlakói közösség, jobban figyeltek az fiatalok magukra és egymásra. Érezhető, hogy minden évben egyre erősebb a fiatalok összetartása, barátsága.

Melyik programot élvezted a legjobban?
Hangulatilag a disco-hajó élménye fogott meg a leginkább. Jó érzés volt látni a szlovák és az olasz táborlakók által készített nemzeti sajátosságot tükröző vendéglátását. És nagyon jó érzés táborvezetőként tapasztalni, hogy a fiatalok élvezik és értékelik a szervezett programokat.

Volt bármiféle probléma is a táborban?
Nem, a tábor ideje alatt semmi probléma sem merült fel.

Várod már a jövő évi tábort?
A záró táborvezetői egyeztetésen a segítőkkel a jövő évi táborhoz ajánlásokat fogalmaztunk meg
És megerősítettünk egy-egy jó kezdeményezést. Szívesen és örömmel jövök táborozni.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése