2010. augusztus 6., péntek

14.nap











„Ma viharos ébresztőt kaptunk, nagy mennydörgésre ébredtünk. Az álmot kiverte a villámlás a szememből. Reggel nagyon esett az eső, ami délelőtt már lassan lassan megszűnt. Még jó, hogy a mai napra fedett helyszíni programokat terveztünk be! Úti cél Tapolca – tavas barlang. A pénztárnál legalább 90-en álltak előttünk sorba, fél óránként tud bemenni 40 ember. Sajnos a várakozásra ennyi időt nem tudtunk szánni. Továbbutaztunk a második úticélunkhoz Kehidakustány – élményfürdőbe. Nagyon jól éreztem magam! Úgy láttam, hogy a társaim is élvezték a fürdőzést. Megőrültem, hogy a fürdőben csúszdák is vannak. A „fekete lyuk” csúszda olyan népszerű volt, hogy csak hosszas várakozás után jutottam fel a tetejére. Kellemes volt a medencék vízének hőmérséklete. Volt egy nagyon meleg vízű is, amit nem mindenki bírt ki. Visszafelé egy jót fagyiztunk Révfülöpön. Annak örülök, hogy új táborozókat ismerhettem meg, akikkel összebarátkoztam” (Győri Tamás)
„Egy nagy dörgésre ébredtem. Kis idő után a szobában mindannyian fent voltunk. Hallottuk, hogy nagyon esik az eső. Amikor a kirándulásra készültünk szerencsére már el is állt. Az élményfürdőben jól szórakoztunk a barátaimmal, különösen a csúszda, az örvénymedence és a hullámfürdő tetszett a legjobban. A végén annak örültünk, hogy nem sérült meg senki.” (Holló Dominik)

4 megjegyzés :

  1. Sziasztok!
    Biztos nagyon jó volt a fürdő! Majd ráveszem anyáékat hogy mi is mennyünk el!:D Csak az a baj hogy nem tudom milyen programok lesznek! Kivéve a vasárnapot mert ott mindet tudom!:D Igaz hogy csak egy van de nem baj.:D Jó csomagolást vasárnapra! Nyugodjatok meg nálunk is szar az idő!:D

    VálaszTörlés
  2. Az előző az enyém Lencsés Dávid

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok így visszanézni az összes napi képeket úgy látom ez a tábor is remekül sikerült!Mindenkinek sok egészséget kívánok!

    üdv:Tomi(Béka)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!Köszönöm, hogy eljöhettem a táborba nagyon jók voltak a programok, csak néha keresztbe húzta az időjárás.Remélem, hogy jól sikerült a tegnapi ki-mit-tud.

    M.Bence

    VálaszTörlés