2014. augusztus 2., szombat



Búcsúest

Kissé szomorkás időre ébredtünk, s ehhez igazodott hangulatunk is, hiszen az utolsó itt töltött napra ébredtünk Zánkán. A búcsúzás pillanatának közeledése ellenére ismét  jó napot zártunk.
A tegnapi discohajózás után az ébresztő ma fél nyolckor volt, ezután a szokásos sorrend: reggeli, faktorozás, gyógytorna.
Ezt követően Csábi István Madách díjas  előadóművész rendhagyó irodalomóráján vettünk részt, történeteit és dalait hallgathattuk meg, valamint közös énekléssel zártuk a programot.
Idő közben a Nap is kisütött, így a tervezett egész délutános pancsolás megvalósult. A teljes tábor önfeledten fürdött és játszott a Balatonban. Alig lehetett partra parancsolni a gyerekeket a vízből!
Minden véget ér egyszer, így ma este elérkezett a táborzárás ideje is. Az értékelés során jutalmaztuk a focistákat, a ping-pong versenyt, a szobarend helyezettjeit. Tábori történelembe illő mozzanat, hogy a lányos faház lett a harmadik helyezett, mivel a lányok „rendrakási sztrájkot” hirdettek! A tábor vezetése  megköszönte  a segítők és az egészségügyi önkéntesek közreműködését . Minden táborlakó emléklapot kapott, melyen 3, a táborban megmutatkozó tulajdonságát kiemeltük.  Mindenki hazaviszi a táborozó társak által megfogalmazott, a papír-tenyérlenyomatára írt jókívánságokat és kedves üzeneteket.
A szlovák táborlakók távozása elindított egy elérzékenyülési hullámot, és az aprócska gyerekek krokodilkönnyeket hullattak, amiért a tábor véget ér.
A 2014-es nyári hemofíliás gyermektábor zárásához a következő gondolatot idézzük:
„Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsúzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!”
Dsida Jenő sorai után szabadon  folytatva: nem örökre búcsúzunk, csak egy évre, hiszen jövőre ugyanitt találkozhatunk!

 



















Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése