2014. július 27., vasárnap

Családi nappal indul a gyerektábor!



Ma reggel korán érkeztek a gyermekes szülők a 2. hét nyitó napjára, a családi napra. A regisztráció után az egyesület elnöke, Dr. Varga Gábor és a táborvezető Diósi László szólt pár szót az egyesületről, valamint annak életében való aktív részvétel fontosságáról. Átadásra került az István Lajos díj  Dr. Szélessy Zsuzsanna főorvos asszony részére,munkája elismeréséül.
Ezután a szülői klub alakuló összejövetelére került sor Laci bácsi vezetésével.
Ebéd után a következő állomás az elmaradhatatlan kalandpark volt, ami most is sok gyereket vonzott és jó szórakozási lehetőséget nyújtott. Akinek pedig nem volt kedve mász(kál)ni, ping-pongozhatott.
Miután visszajöttünk, még a fürdés is belefér.
Nemsokára szlovák barátaink is megérkeztek és bekapcsolódtak a játékos ismerkedésbe.
A nap zárása a focizás volt, amiben nagy lelkesedéssel vettek részt fiúk és lányok egyaránt. Persze nem maradhatott el a zenehallgatás és az esti ping-pong sem.






 










Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése